Mivel az energiapiacok volatilitása előreláthatóan folytatódik, az egyetlen dolog, ami biztos, az a bizonytalanság
Az év elején 500 vállalkozás körében végeztünk felmérést, amelyben arról érdeklődtünk, hogy melyek azok az üzleti kockázatok, amelyeket a leginkább aggasztónak tartanak. A pénzügyi kockázat és az energiabiztonság voltak a legnagyobb aggályaik.
Érthető, hogy ezek kerültek a rangsor élére. A geopolitikai feszültség felfordulásba sodorta az európai energiapiacokat 2022-ben, és széles körben okozott áremelkedéseket. Mindez tetézte a Covid-19 világjárvány nyomán a világgazdaságra már egyébként is nehezedő nyomást.
Az utóbbi hónapokban megindult az energiaárak stabilizálódása. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint 2023 első három negyedévében az LNG azonnali jegyzésű (spot) árfolyama 60–70%-kal volt alacsonyabb a 2022-es szintjénél. Ugyanakkor nem csak kedvező hírek érkeztek: az árak jóval a történelmi átlagaik felett voltak, és a piacok továbbra is érzékenyek maradtak, erős áringadozással.
Egyes szakértők 2024-re alacsonyabb energiaárakat jósolnak. Így az energiastratégia megváltoztatása előtt esetleg kísértésbe eshetünk, hogy várjunk és meglássuk, vajon mi történik jövőre. Azonban nem biztos, hogy ez a legjobb taktika.
A hirtelen, váratlan energiaár-emelkedések egyre gyakoribbá válnak, és sajnos a piaci előrejelzések és jóslatok sem mindig pontosak. Gondoljunk csak 2019-re. Az energetikai szakértőknek megvoltak az előrejelzéseik arról, hogy mi fog történni a jövő energiaáraival, de fogalmuk sem volt arról, hogy olyan globális világjárvánnyal és geopolitikai problémákkal kell szembesülnünk, amelyek destabilizálják a piacot, és széles körű áremelkedést okoznak. Ki tudja, milyen eseményeket tartogat a jövőnk, amelyek esetleg befolyásolják a jövőt firtató jóslatokat.
A jövőben várható helyzettel kapcsolatos tervezés a legtöbb szervezet számára soha eddig nem tűnt ennyire nehéznek. Mivel a bizonytalanság és a volatilitás valószínűleg folytatódik az elkövetkező hónapokban és években, felmerül, hogy a szervezetek vajon hogyan tudnák a leginkább megfelelően kezelni az energiaköltségeiket?
Az válasz a helyszíni energiatermelés. Azáltal, hogy közüzemi hálózatból vásárlás helyett a vállalkozása magának termel energiát, védve van az ingadozó energiapiactól, és hosszú távon kiszámíthatóvá teszi az energiaköltségeit. Minthogy számos különféle finanszírozási lehetőség is elérhető, előzetes tőkebefektetésre sincs szükség:
Nem számít, hogy melyik finanszírozási lehetőséget választják, lehetőség van arra is, hogy az üzemeltetést és a karbantartást egyazon szerződésbe foglaljuk, ezáltal egyszerűsíthetik az energiastratégiájukat, és biztosíthatják, hogy a helyszíni energiatermelő megoldásuk a lehető legjobban működjön.
Előre tekintve az egyetlen dolog, ami biztos, az a bizonytalanság. Ha a szervezetük most nem tesz lépéseket a rugalmas alkalmazkodóképessége javítása érdekében, akkor sebezhető lesz az aktuális és a jövőbeli zavarok esetében. Ár ingadozásokkal, az ellátási láncot érintő zavarokkal és az energiafüggetlenség hiányával szembesülhetnek, ami korlátot szabhat a dekarbonizációs terveiknek.
A finanszírozott, helyszíni energiatermelési megoldások lehetőséget nyújtanak az említett piaci volatilitással kapcsolatos kockázati kitettség korlátozására. Ami nem járható út, az az, ha nem tesznek semmit. Egyetlen szervezet sem engedheti meg magának, hogy várjon.
Ha felkeltettük érdeklődését, és szeretne többet megtudni arról, hogy a helyszíni energiatermelési megoldások miként tudnák támogatni a szervezetüket, forduljon energetikai szakértőinkhez még ma.
Iratkozzon fel havi hírleveleinkre:
Az adatok megadásával Ön beleegyezik abba, hogy a Centrica Business Solutions az Ön személyes adatait az Adatvédelmi szabályzatban leírtak szerint kezelje. A Centrica Business Solutions hírlevelet és egyéb, általunk relevánsnak ítélt marketinganyagot küld Önnek rendszeresen. A tőlünk érkező kommunikációt Ön bármikor lemondhatja.